A cirkuszi diszciplínák gyakorlásának hatásait több szempontból szokta vizsgálni a nemzetközi és a hazai szakirodalom. Itt három fő megközelítésmódot szeretnénk tárgyalni, amik a legjobban inspiráltak minket. Ebből két megközelítés az egyén felől áll hozzá a témához, az egyén fejlesztésének lehetőségeit helyezi előtérbe, ami természetesen a társas kapcsolatok és a közösségben való lét által valósul meg. Egy megközelítés pedig elsősorban a társadalmi egyenlőtlenségek lebontásának oldaláról szemléli a témát.

1. Reg Bolton “Öt Újj” néven ismertté vált megközelítése a szociális cirkusz szerepét a szocializáció folyamatában látja, különös tekintettel a felnőtté válás időszakában. Ebben a folyamatban lehet korrekciós szerepe, sérült szocializációs folyamat esetén, vagy preventív, kanalizáló szerepe szocializációs veszély elkerülése érdekében.

2. A másik megközelítés a szenzoros integrációs terápia szakterülete, amely során a figyelem a korai fejlődési strádiumokban megélt olyan élményeken van, amik aztán meghatározzák az egyén személyiségét. A megközelítés lényege az egyén testi-lelki-szellemi életének egységes szemlélete, ami lehetővé teszi, hogy testi élmények (mint a cirkuszi gyakorlás) terápiás vagy fejlesztő élmények legyenek a teljes személyiségre nézve.

3. A harmadik megközelítés, a társadalmi egyenlőtlenségek lebontását vagy újratermelődésének megakadályozását tűzi ki célként, és a szociális cirkusz segítségével ennek megváltoztatására teszi képessé az egyéneket.

 

1. Hatás az egyénre: Öt újj.

 

Az szociális cirkusz egyéni fejlesztő megközelítésében a legtöbbet hivatkozott összegző mű Reg Bolton: Why Circus Works című munkája. [1]

Bolton hat olyan területet tár fel, amelyek meghatározóak a gyerekek és a fiatalok szocializációja során, hat aspektust, amelyek kulcsfontosságúak abban, hogy valaki gyerekből felnőtté váljon. A cirkuszi gyakorlás során véleménye szerint ezek a területek megkapják a kellő figyelmet, ami a gyerekek fejlődésére pozitív hatást gyakorol. Olyan esetben pedig, amikor az egészséges fejlődés sérül valamilyen egyéni vagy társadalmi okból, a cirkusz korrigáló hatással lehet. A hat területnek a kulcsszavai: az önismeret, a kockázat, a bizalom, a képzelet, a kitartó munka és a szórakozás. Ezt Bolton a kéz 5 ujjához, és a tenyér hatos egységéhez hasonlítja, ahol az öt aspektus alapját és összekötőjét jelentő tenyér, a cirkuszt körülölelő vidámság szimbóluma.

A mutató ujj az identitás, az önismeret, énkép. Ide kapcsolódik az önbizalom erősítése is. Különösen hátrányos helyzetű fiatalok estében fontos a megerősítésük  abban, hogy mi mindenre képesek, mi mindent el tudnak érni, ha megküzdenek érte. A cirkusz során a különböző ügyességi trükkök megtanulásából fakadó siker aktívan járul hozzá annak az élménynek a megéléséhez, hogy „meg tudtam tanulni”, és „képes vagyok arra, amire sose hittem volna”. Ezzel együtt megismerik saját határaikat, fizikailag és lelkileg, hogy mennyire tudnak kitartóak, türelmesek, koncentráltak lenni, és hogy hogyan tudják ezeket fejleszteni. Tudatosan formálják az énképüket és a magukról közvetített képet a cirkuszi előadások alkalmával is, amelyek szintén önbizalomfejlesztő hatásúak. Emellett a cirkuszi közösséghez való tartozás egy pozitív identitásképző elem lehet. Főleg kamaszkorban, amikor az identitáskeresés határozza meg a fiatalok életét, ennek helyes kanalizálása komoly prevenciós és intervenciós lehetőségeket tartogat az ifjúsági munkában.

A középső ujj kulcsszava a kockázat. A kockázatkeresés a kamaszkorban elkerülhetetlen és egészséges folyamat, amely összefügg a személyes határok feszegetésével, önmagunk és a világ legyőzni vágyásával, a félelem és a veszély kezelésének megtanulásával. Ez testet ölthet drogok fogyasztásában vagy gyorsulási versenyekben és kicsapongó szexuális szokásokban, de megnyilvánulhat a magasban való kötéltáncolásban, a tűzzel való játékban, a trapézról való elrugaszkodásban vagy a színpadra, a közönség elé való kilépésben is. A cirkuszban biztonságos környezetben tapasztalható meg a félelem, a kockázat és a dacolás az elemekkel.

A gyűrűsujj a bizalomé. Ehhez tartozik a közösség összetartása, a csapatmunka, a megosztása a nehézségeknek és a sikereknek egyaránt. Ide tartozik az is, ami a cirkuszi gyakorlatban egy elkerülhetetlen velejárója a csapatmunkának: az érintés. A társak közötti fizikai érintés fontos eleme egy erős, megtartó közösség építésének. A cirkuszban ezen kívül a közösség alapvetően sokszínű és befogadó, amelyben mindenki megtalálhatja a helyét. Ahogy az emberpiramis építésekor is kellenek nehéz csontúak és apró termetűek egyaránt, úgy ez az egész cirkuszra igaz, ahol mindenki az egyenlők közösségébe integrálódik, de tetszése szerinti szerepben. Egy közösség, amelyben egyaránt odafigyel egymásra az akrobata, a porondmester, a világító, a zenész, az erőművész, a zsonglőr, a bohóc, a bűvész és mindenki, egyrészt befogadó közösségek alkotására tanít, másrészt a társadalmi sokszínűség értékelésére.

A kisujj a képzelet, az álom. A gyermeki képzeletet nem kell tanítani, de támogatni kell. Bolton kifejti, hogy a fogyasztói társadalom reklámhadjáratai hogyan kanalizálják a gyermeki képzeletet, nem hagyva teret a szabad alkotói szárnyalásra. A cirkusz ezzel próbálja felvenni a harcot, és a szocializációhoz szükséges, egészséges fantáziatevékenységnek nyit teret, amikor egy cirkuszi előadás megalkotását teszi a gyerek kezébe. A cirkusz szimbolikus tere egy varázslattal átitatott tér, amely a cirkuszi alkotófolyamatot az álmodozás, a képzelet és a kreativitás terévé teszi.

A hüvelykujj  a munka. Megtanulni keményen megdolgozni valamiért, amit el akarok érni. Korunk társadalmában, ahol a fogyasztói magatartás mindent azonnal akar, komoly nehézséget jelent a fiataloknak a kitartás elsajátítása. Ennek értékét nagyon jól modellezi a cirkuszi tanulási folyamat, hiszen ha egy trükköt az ember sokáig kitartóan gyakorol, azt meg fogja tanulni, másképpen viszont nem. Ha sikerül, annak pedig kézzel fogható eredménye van, amit értékel a külvilág is. A tanulási gondokkal küzdő gyerekeknél különösen fontos annak az élménye, hogy ha megdolgozok valamiért, akkor meg tudom tanulni. Türelem, kitartás és kemény munka, erre tanít a cirkuszi gyakorlás embertpróbáló volta, amelyek mind a tanulásban, mind a későbbi elhelyezkedésben különösen hasznos kompetenciákká tudnak válni.

A tenyér pedig a „fun”, tehát a szórakozás, a móka, a játék és a nevetés, annak a felbecsülhetetlen jelentősége, hogy jól érezzük magunkat. A gyermek játékhoz való jogát az ENSZ emberi jogi nyilatkozatának gyermekjogi része is tartalmazza.[2] Az önfeledt játék az emberi szocializáció alapja, az emberiség egyik alapvető ismérve. A játék nem csak bevonzza és megszólítja a fiatalokat, de megteremti azokat a biztonságos, tét nélküli kereteket, amelyekben kipróbálhatják önmagukat, a világot, és emberi kapcsolataikat. A játék jelentősége éppen így pont az, hogy nincsen jelentősége, ezért a szabad felfedezés tere.[3]

​

2. Testi-lelki-társas hatások: amit a dinamikus szenzoros integrációs terápiától tanulhatunk

 

Jelen cikk megközelítése szerint az emberi viselkedés minden esetben egy bio-pszicho-szociális mezőben jön létre, tehát egy szétválaszthatatlan testi, lelki és társas hármas egységben.

Fejlődésünk során, csecsemőkortól kezdve sokszínű és változatos ingerekre van szükségünk testileg, lelkileg és társas kapcsolatainkban is, hogy fejlődésünk egyik aspektusból se sérüljön. Ezek az ingerek kulturálisan meghatározott módon jutnak el minden személyhez, hiszen minden kultúrában kódolva vannak azok a gyereknevelési szokások, gyerekjátékok, rítusok, és a társas érintkezés szabályai, amelyek biztosítják a kellő ingereket az egészséges fejlődéshez.[4] Ilyen fejlesztő kulturális jellegzetesség az is, hogy gyermekeinket mozogni, sportolni visszük, hogy ott elsősorban testileg, de ugyanakkor lelki és társas szinten egyaránt megkapják az egészséges fejlődésükhöz elengedhetetlen stimulációt. Ilyen mozgásforma lehet a szabadidős cirkusz is.

Azonban gyakran előfordul, hogy valakiben az egyik aspektus valamilyen stádiumban sérül, mert valamilyen okból nem érték megfelelő hatások testi, lelki vagy társas szinten. Ez meglátszódhat mozgáskoordinációján, önértékelésén vagy társas kapcsolataiban egyaránt, és általában több aspektust is érinthet. Az így keletkezett bennünk lévő gátak, csomók, azonban célzott fejlesztéssel feloldhatóak, és az ilyen fajta fejlesztés egy módszere lehet a cirkusztanítás.

 

A zsonglőrködés fejlesztő hatásinál a szem-kéz koordináció összehangolását szokták gyakran felhozni kézenfekvő példának. Habár ez valóban fejlődik, ebből a példából az emberi test működésének egy leegyszerűsítő szemlélete fakad. A mi szemléletünk a dinamikus szenzoros integrációs terápia (DSZIT) eredményein alapszik, ami egy holisztikus szemléletű, nonverbális, mozgásközpontú terápiás módszer. Fő célja az érzékszervek által közvetített ingerek integrált feldolozásának elősegítése.[5]

A szemléletünk szerint, minden minket érő hatás minden érzékszervünkre hat és az így megszerzett tudást azok egy szétválasztahatlan egységben közvetítik tudatunk számára. Minden hétköznapi öntudatlan tapasztalatunkban összekacsolódik látásunk, hallásunk, szaglásunk, tapintásunk, egyensúlyérzékelésünk és ízlelésünk is. Ez az együttérzékelése a világnak magában foglalja saját magunk érzékelését és elhelyezését is a világban, tehát meghatározza az önreflexiónkat is. Ugyanúgy, ahogy magam érzékelése, úgy a “másik” érzékelése is benne rejlik, így érzékelésünk túlnyúlik az individuumon és meghatározza társas kapcsolataink mélyrétegeit is. [6]

 

A cirkusztanítás fejlesztő hatása abban rejlik, hogy olyan ingerek érik minden érzékszervi szinten, és testi-lelki-társas szinten is a résztvevő gyerekeket, amiket máskor ritkán vagy  soha nincs lehetőségük megtapasztalni. Az érzékszervek megfelelő rendezésére olyan különleges helyzetekben nyílik lehetőségük, amelyek új tapasztalatokat, új fejlődési lehetőségeket is teremtenek testünknek. Ezekben a szituációkban a gyerekek egy bizalmi légkör elérése után tudattalanul pontosan ahhoz az eszközhöz fognak fordulni, vagy abban a játékban lesznek a legaktívabbak, amely számukra a legnagyobb fejlesztő lehetőséggel bír. A DSZIT gyakorlatában is sok fejlesztő hatású játék, eszköz közül választhatnak a gyerekek, amiben a terapeuta szabadságot ad nekik, nem irányítja a játékukat, csak játszótársként van jelen. Úgyanígy a cirkuszfoglalkozásokon megvan az egyéni szabadsága minden gyereknek, hogy azzal az eszközzel játszon, gyakoroljon, amivel csak szeretne, és általában azt is eldönthetik, hogy párban vagy egyénileg vagy kis csoportokban szeretnének gyakorolni vagy előadást készíteni. Így a gyerek lassan önmagától is rátalál arra a játékra, amelynek agyi és érzékszervi stimuláló hatása neki a legnagyobb örömet okozza, illetve aminek megtanulásában önmagát megtalálja. Gyakorlás közben pedig reflektívnek kell lennie arra nézve, hogy mit és miért ront el, amikor egy trükk nem sikerül, vagy mitől sikerül valami, és hogyan történt annak megtanulása. Reagál valamit saját sikereire és kudarcaira, örömére, dühére, és minden érzelmére, amik megjelennek benne ezek kapcsán. Reflektál a társaival való közös játék örömére, nehézségeire, illetve a közös vagy egyéni fellépésben betöltött szerepére. Ezek pedig mind-mind olyan különleges, de mégis védett környezetben megélt reakciók, amelyek fejlesztik a képességeinket arra, hogy az élet egyéb területein minket érő hatásokra is a megfelelő reakciót adhassuk.

Ha pedig egy hosszabb gyakorlófolyamat áll már mögöttünk, a megtanult trükkök egyértelmű jelei a fejlődésre való képességünknek. Érzékelhetően jobbak vagyunk mint korábban, meg tudtunk tanulni új és nehéznek hitt dolgokat, a befektetett munkánk hatással van önmagunkra és a világra. Sajnos ezek az énhatékonyság élmények nem minden gyerek számára ismert tapasztalatok. A szociális cirkusz egy módszer arra, hogy azok legyenek.

​

3. Társadalmi megközelítés: a szociális cirkusz, mint aktivizmus

 

Bár a nemzetközi szakirodalomban meghatározó az egyén irányából megközelíteni a szociális cirkusz hatásait, nem szabad elhanyagolnunk annak a kérdését sem, hogy milyen társadalmi hatásokat fejtünk ki munkánkkal. Fontosnak tartjuk, hogy valamilyen kirekesztett, marginaizált, hátrányos helyzetű csoportokkal dolgozva a közösség és az egyének fejlesztése nem egy társadalmilag súlytalan tevékenység, hanem egy politizált cselekedet, az adott társadalmi szövetbe való beavatkozás. Roma vagy menekült fiatalokkal integrációs vagy fejlesztő programokat végezni, különösen ha egy nyilvános előadáson is megmutatják a tudásukat, mindenképpen társadalom formáló tevékenység, aminek felelősségével tisztában kell lennünk. Ezen kívül nem csak nekünk, foglalkozásvezetőkenk kell reflektívnek lennünk ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban, hanem a résztvevő gyerekeket és fiatalokat is reflexióra kell sarkallni, hiszen ők a folyamat alanyai.

A legjobb, ha kezdetektől fogva világossá tesszük, hogy a szociális cirkusz egy olyan tevékenység, aminek társadalmi küldetése van, ez pedig nem más mint a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolása. Ez arra a meggyőződésünkre támaszkodik, hogy a társadalmi igazságtalanságok és egyenlőtlenségek felszámolását csakis az alacsony státusú rétegek tudják kiharcolni, hiszen mélyreható változások mindig alulról jövő kezdeményezések útján születtek. Amikor pedig empowermentről, vagyis képessé tételről beszélünk, pontosan erre szeretnénk képessé tenni azokat a csoportokat, akikkel dolgozunk, hogy sorsukat kezükbe véve felszámolhassák azokat a társadalmi viszonyokat, amik nem engednek azonos hozzáférést mindenkinek a alapvető jogokhoz és javakhoz. Ehhez eszközünk elsősorban tanulási technikák, egyéni  és társas problémákkal való megküzdési módszerek, önreflexiós, illetve közösségi szerveződési stratégiák közös tanulása a foglalkozások során. Célunk egy olyan közeg megteremtése a foglalkozások alatt, ahol ki tudunk próbálni a mindennapi normatívától eltérő viselkedéseket, érvényesülési stratégiákat. Ahol közösen létre tudunk hozni egy együttműködési keretrendszert, ami igazságosabban és konfliktusmentesebben működnek, és amiben olyan bennünk lakó emberi értékeket tudunk felszínre hozni és gyakorolni, amiket a társadalmi érvényesülés terepén nem. Úgy is meg lehet fogalmazni, hogy a cirkusz nem arra készít fel, hogy hogyan érvényesülj egy igazságtalan világban, hanem hogy hogyan működj az igazságtalan világ törvényeitől eltérő módon, ami hitünk szerint egy igazságosabb világ megteremtéséhez fog hozzájárulni. Ehhez segítségünkre van a tény, hogy a cirkusz világa legtöbb ember számára egy ismeretlen terep, ahol mindenki tiszta lappal indul, hiszen alig vannak előzetes ismerteink róla.

Minden közegben és korban más-más olyan káros viselkedésmintákkal találkozunk, amiknek eredete a társadalmi struktúrákban gyökerezik, és amik ezeket a struktúrákat termelik újra. Itt azt a hat ilyen mintát szeretnénk bemutatni, amikkel leggyarabban szembesülünk munkánk során, és amiknek megváltoztatása a célunk.

A talán leggyakrabban tapasztalt káros normatív viselkedés a versengésre épülő kapcsolat társainkkal. Ez a versengés hierarchiát hoz létre, amiben az elfoglalt pozíciót folyamatosan védeni kell, általában mások kárára. Gyakran előfordul, hogy egy trükk megtanulásának öröme abban a dicsekvésben fejeződik ki, hogy én olyat tudok, amit a másik nem. (Bizonyos szintű versengés természetesen az emberi természet egészséges része, és célunk nem ennek kiirtása, hanem ennek, mint az élet legfontosabb vezérlőelvének a visszaszorítása.)  

Ezzel összefüggésben a második ilyen káros  társadalmi minta az individuális siker és kudarc fogalma, ami a szolidaritás hiányával van kapcsolatban. Sajnos egyáltalán nem magától értetődő hogy önmagunkat egy csapatban vagy közösségben képzeljük el, aminek a sikere vagy kudarca mindannyiunk sikere és kudarca, valamint abban minden egyes ember sikere és kudarca, mindenki más sikere és kudarca is. Ez a fajta közösségérzés a közös előadások készítése során hatékonyan tanítható. Fontos, hogy a csoporton belüli összetartás, egy modellje legyen egy nagyobb csoporton kívüli szolidaritásnak is. Próbáljuk meg a szolidaritás élményére elvezetni a fiatalokat amikor átérzik, a többiekkel ők nem egymás vetélytársai, hanem sorstársai.

A harmadik a szégyen, a hibáink elkendőzésére és a jó tulajdonságaink reklámozására tett erőfeszítés, ami bénító hatással tud lenni az önmegvalósításra, önkifejezsre tett kísérleteinkre, káros hatással énképünkre. Mások és saját hibáink elfogadása, a szégyen érzésének meghaladása azonban felszabadító érzés, ami elősegíti az empátia és a szolidaritás megerősödését. Az, hogy nem merem magamat kipróbálni valamiben, mert micsoda szégyen, ha vagyok benne sikeres, egy olyan bénító hatású attitűd, ami minden kezdeményezőkészséget megöl. Önmagam elfogadása minden ügyességemmel és ügyetlenségemmel együtt, azonban hozzájárul ahhoz, hogy elfogadjam szégyellt származásomat vagy életem kudarcait.

A negyedik minta az önállóság helyett jelentkező önfejűség, a segítség kérésének vagy elfogadásának hiánya. A nálunknál valamivel nagyobb tudásúakkal való együttlét egy lehetőség kellene hogy legyen a tanulásra, és nem egy alárendelt szerep vagy egy bizonyítási kényszer. Segítséget kérni pedig nem szégyen, hanem erény kell hogy legyen, hiszen erőnk és tudásunk, ha összeadódik, azzal mindannyian gazdagabbak leszünk. Olyan értékrend ez, ami iskola, munkahelyi vagy hétköznapi szinten csak nagyon ritkán érvényesül, így ezeket a viselkedésmódjainkat csak nagyon ritkán tudjuk gyakorolni. Ha a cirkuszi gyakorlás során ez tud lenni a rendezőelv, ha a tudás egy vágyott dologgá válik, az utána az élet más területein is beindíthat szemléletváltást.

Az ötödik példánk az a külsővé tett szabályfogalom, ami minden szabályban az egyéni szabadság (gyakran öncélú és rosszindulatú), korlátozását látja, és nem a közösségi együttműködés lehetőségét. Ebből pedig az az érvényesülési stratégia fakad, amiben a trükközés és a rafináltság a normatív, a szabályok kijátszása. Ennek alternatívájaként a közösen megteremtett, belsővé tett, valós értékeket képviselő és védő szabályrendszerek megtapasztalása lehet jó hatással.  

A hatodik a bizalmatlanság, ami mindezt az ötöt összeköti. Nem bízhatok a másikban, mert versenyeznem kell vele, mert az ő sikere az én kudarcom, az én sikerem az ő kudarca. Nem bízhatok benne, mert azzal kiszolgáltatom magamat, leleplezi titkolt, szégyen dolgaimat és nem számíthatok a szolidaritására. Nem bízhatok benne, ezért nem akarok segítséget elfogadni tőle, vagy segíteni neki, hiszen ezzel magam gyengeségét ismerném el. Nem bízhatok benne, mert kijátszhatja a bizalmamat, mert a köztünk lévő bizalom szabályai nem védenek meg.

Ezek olyan íratlan szabályok amik elidegenítenek, elválasztanak egymástól, de ha körülöttünk az iskolában, a barátok között, a baráti társaságok között ezek uralkodnak, akkor ezek alapján tanulunk meg élni. Célunk a cirkuszcsoportokkal, hogy más dinamikák alapján felépülő közösségeket hozzunk létre, amik ezek alapján az új dinamikák alapján fogják aztán berendezni maguk körül a világot is. A társadalmi normák kritikai szemléletére ösztönzünk és arra hogy ezeknek a normáknak alternatívát állítsunk. Ha a cirkusz máshogy működik, mint az élet más területei és megadja a “lehet máshogy is” élményét és modelljét, akkor talán sikerül egy szolidárisabb világ megszületését elősegíteni.

​

 Szabó Márton

 

[1] Bolton, Reg: Why Circus works?, Murdoch University, Perth, 2004

[2][2] ENSZ Egyezmény a gyermekek jogairól 31.cikk. (http://unicef.hu/c/document_library/get_file?p_l_id=23940&noSuchEntryRedirect=viewFullContentURLString&fileEntryId=24678)

[3] Huizinga,Johan: Homo ludens: kísérlet a kultúra játék-elemeinek meghatározására, 1944, Athenaeum, Budapest

[4] H. Pozsár Beáta, Rózsa Sándor: Szenzoros integráció a kulturális antropológia szemszögéből, In: Billenések

[5] Szenzoros integrációs terápia és holisztikus kiterjesztése, a holisztikus szenzoros balansz, IN: Kiss, T. C. (2002), A Szenzoros Integrációs Terápia és holisztikus kiterjesztése, a Holisztikus Szenzoros Balansz, Tudomány és Lélek, Vol. 4, No. 6, pp. 72-97.

[6] Vermes Katalin: A “közös érzék” - Multumodalitás és interszubjektív filozófiai összefüggése, IN: Billenések Szvatkó Anna (szerk.), Oriold és Társai Kft., 2016